Adott a hétköznapi család. Annak minden bája, gondja, baja, öröme és hétköznapja. Meg van az a család, ahol minden másodlagos, minden megoldható és természetes amennyiben megfelelő mosópor van otthon.
Emlékszem azokra az időkre, mikor a nemrég kapott fehér pólómban másztam fel dőre gyermekkoromban a személyes Himalájámra, az udvarunkon álló, testvéremmel egyenlő korú cseresznyefára. Arra már nem emlékszem pontosan, hogy a fát ültették-e bátyám világra érkezésének örömére, avagy fordítva, de mindegy is ma már. A lényeg az, hogy édesanyám szorgos nevelési intelmei ellenére felmásztam szezonban a fára fehér felsőmben, és jóízűen lehelyezkedve valamely ág tövében, majszolni kezdtem a cseresznyét, olyan fickósan ahogyan a korom csak engedte, nemtörődöm maszkulinsággal. Ennek egyenes következményeként gyakorlatilag tapéta-mintára pirosoztam be a ruhadarabot, úgy néztem ki mint egy, a szerencsével hadilábon álló salvadori gerilla túsz-szabadítás után, 257 golyóval a testében. Itt 257 cseresznye volt az emésztő-csatornámban, de a pólóm olyan volt, mintha a golyónyomok ott lennének, és a cserkókat mindenáron a hasfalamon akartam volna magamba tuszkolni. És ekkor beállt a fa alatt az udvarra a szüleim kocsija, benne anyám fürkésző tekintete, hogy hol vagyok. És ekkor jött a rízengrószeféler, hogy lekiabáltam. Anyám, akinek szeme jól működött, észlelte a hibát a mátrixban, és megkért, hogy ugyan jőjjek már le, mielőtt például akár egy heringgel is, de kivágja alólam a fát és úgy szed le. Lementem, némi pszichés ráhatás után tulajdonképpen elintéztem, hogy azon a nyáron már nem kellett igazán bíbelődnöm a csresznyefa megmászásával, lévén 1 hétre le lettem tiltva onnan. A pólóm pedig majdnem fehér lett a 23. mosás után, hippi jellegét azonban máig őrzi.
Nos, ezt csak azért akartam elmondani így előre, mert nem igazán értem a mai társadalmak fogyasztói mivoltának azt a szegmensét, melyben az az anyuka szerepel, akinek kisfia hófehér ruhában küldetődik ki játszani, lehetőleg és kizárólag a málnásba oder a veszprémi hadgyakorlat színterére késő ősszel, havaseső idején. És a kedves gyermek hazatér sárlavinának öltözve, elmagyarázza egy narkós élméyeit színes körökről és ugráló mesefigurákról, hogy ők tették ezt, amire anyuka enyhén megrázza fejét, elmosolyodva megsimogatja gyermeke édes kis buksiját, majd még mindíg mosolyogva, izzadságmentesen a szuper géllel/porral/folyadékkal a ruhát gyakorlatilag atomi szinten külön választja a gonosz piszoktól, és a gyermek mehet megint szakadárkodni vagy vissza a kenderfarmra...
Nos ez az a apillanat, amikor én úgy éreztem, hogy a fogyasztói társadalom és én eltérő pályán kezdünk el mozogni. Kezdjük a gyerekkel. Ha már haza mer jönni iléyenképpen, legalább legyen benne annyi kreativitás, hogy felmászik az ereszcsatornán a szobájába, és ott másik pólót vesz, azt pedig elrejti, elégeti, teleportálja egy másik dimenzióba, bármi. De legalább valami furmány.... Nem. Megáll hősünk ajtóban, és kivert kiskutyaszemekkel néz anyára, alábbi mondattal a fejében: "Anya, megint idióta voltam, pls segíts!!". És anya előbb említett módon jön, és segít, mintegy a ruhatisztító szakma sárga angyalaként, a ruhák Robin Hoodjaként hozva megoldást a hétköznapi kínokra.
Feladom. Hol a saller, a kis megfeddés, hogy fiam, anyád meg apád nem az angol királyi család örököse, de még csak hercegek sem, így amunka-pénz-áruvásárlás háromszögét fenn kell tartani, ha naponta belevered magad egy tócsába, pár hét és árvácskaként élheted sanyarú mindennapjaid?!?! Képzeljük el, amint ezek a gyerekek később autót vezetnek, és nur so elütnek valakit, hogy nem baj, jön mögötte másik.....
No persze van olyan hasonló témájú, mások által már többször elemett reklám is, ahol a 25 dekagrammos ruhában álló hölgy egy esti partin előránt egy mosószert tartalmazó flakont a háta mögül annak érdekében, hogy hitetlen embertársának bebizonyítsa, hogy márpedig ez ezzel lett mosva. ... Kérdem én, hol a realitás? Hol a szatyor a kézben? Hol a százas a bevásárlókocsiba? Vagy csak én jártam régen bálban, és ott mindenki viszi magával a háta mögött a mosóporát? És mi van, ha a kocsim robban le odafelé menet? Jól kimosom? Vagy előrántok a hátam mögül egy szakszervízt mit emelődaru und alles? Na. Azért ezt már azért ne már!!!!
Ezúton kérek mindenkit, aki ilyet akar reklámozni, vagy csak megbízást kapott kampányra, az menjen el egy vagongépgyárba, menjen le az aknába egy kamerával, oszt mutassa meg nekünk, hogy ott is vannak emberek, akik nyilván nem vesznek naponta új melósruhát, ergo létezik olyan szer, amivel ezeket is lehet tisztítani.
Az anyukáknak pedig innen üzenem, hogy ha gyermekük leeszi magát faygival, békával vagy sárral, nem az a megfelelő reakció, hogy vagy mi is leesszük magunkat, vagy segítünk a kis emberkének még jobban belekenni a ruhájába a matériát...
Javasolok egyszer bemutatni egy koszos ruhát, hozzá szomorú háziasszony arcot mit kind, majd egy tiszta ruhát, hozzá mosoplygó háziasszony arcot mit kiegyensúlyozott, nem sárfetisiszta kind.
És higgyék el, a nők nem kezdenek sikoltozni a mosószeres pultok között, csak mert előugrik egy színésznő azzal, hogy ez a mosószer beszarás mennyire jó. Tudom, hogy nem így van, mert a múltkor ott ültem pár órát, és vártam Ildikó Művésznőt.
De nem jött.
